Az Egán Ede Szakképzési Centrum szakképzőinek közös tanévnyitója Nagydobronyban

Első alkalommal köszöntötte közösen az új tanévet október 4-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrumának három szakképzője. 12 szakon 198 elsős diák kezdte meg tanulmányait a Nagydobronyi, a Tiszapéterfalvi és a Beregszászi Szakképzési Központban.
Az ünnepélyes tanévnyitónak a nagydobronyi református templom adott otthont. A történelmi zászlók bevonulása után Kolozsy András református lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Balogh János, a Nagydobronyi Szakképzési Központ igazgatója foglalta össze az eddigi évek eredményeit és tapasztalatait, valamint üdvözölte az intézmény elsőéves tanulóit.

Fotó: Fülöp László

Az elmúlt időszakban szakmai együttműködésünk során tapasztaltuk, hogy közös célunk, a szakképzés rendszerének folyamatos újítása, mindenki számára történő elérhetőségének biztosítása: valóban fontos cél” – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, aki az anyaországi és kárpátaljai tanintézmények együttműködésével megvalósuló magyar nyelvű szakképzés kapcsán kiemelte: a piacképes szakmai tudás megerősítheti a határon túli magyar közösségeket, valamint növelheti a magyarországi vállalkozások határon túli területeken történő beruházásainak lehetőségeit, a magyar emberek boldogulásának esélyeit.
Levélben köszöntötte az ünnepség résztvevőit dr. Szili Katalin, határon túli autonómia ügyekért felelős miniszteri megbízott, valamint Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, utóbbi levelét Bujdosó János főosztályvezető olvasta fel.


Az elsős hallgatók fogadalomtétele, majd ünnepélyes diákká avatása után Rostás János, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja szólt a jelenlévőkhöz. A kancellár az együttműködés, a közös szakmai képzés sikerét emelte ki, amely a beiratkozási mutatók folyamatos növekedésében is tükröződik.
Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora ünnepi beszédében aláhúzta: az Egán Ede Szakképzési Centrum ékes bizonyítéka a határokon átnyúló magyar–magyar együttműködésnek, valamint annak, hogy Kárpátalján nagy igény van a magyar nyelvű oktatásra a szakképzésben is.
Az első évfolyamosok rövid műsorral köszöntötték a vendégeket. A diákkórus előadta a Messzi földre vihetnél című dalt, s elhangzott Varga Sándor nagydobronyi tanár Dobronyi anzix című költeménye, mely a község magyarságának kitartását állítja példaként a felnövekvő generációnak.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett közös ünnepség a Szózat éneklésével zárult.

H. T.

Forrás: kmf.uz.ua