Szili Katalin köszöntőlevele az Egán Ede Szakképzési Centrum szakképzőinek közös tanévnyitó ünnepségére

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrumának három szakképző intézete tartott közös tanévnyitó ünnepséget október 4-én. Az eseményen Szili Katalin, a határon túli autonómia ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottjának üzenetét Hidi Tünde tanár tolmácsolta.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Kancellár úr, Pedagógusok és Hallgatók!

Szeretettel köszöntöm az Egán Ede Szakképzési Centrum valamennyi oktatóját és diákját!

Mindenek előtt köszönettel tartozom a Centrum Pedagógusainak azért, hogy ebben a feszültséggel teli légkörben is csak arra figyelnek, hogy diákjaik példaértékű színvonalon részesülhessenek szakképzésben.

A tanévnyitó ünnepségek számomra mindig magukban hordozták az izgalmat. Emlékszem, ahogy kislány koromban ünneplő ruhában, csillogó tekintettel hallgattam a „diri” köszöntőjét teli várakozással, és vágyakozással, amit az előttünk álló tanév sikereihez fűztünk diáktársaimmal.

Ősszel, bár a természet úgymond épp zárja csodáját, mégis, ha igazán figyelmesek vagyunk láthatjuk, hogy a lehullott falevelek valaminek a kezdetét is jelzik: a tavaszi virágzáshoz szükséges erőgyűjtés kezdetét. A télen megpihenő természet a hótakaró alatt valójában felkészül. S ahogy majd kikeletkor dús lombot bonthatnak a fák, úgy teljesedhet ki a diákok tudása is tavasszal. Májusra, ahogy a természet, úgy virágzik ki tudásban a tavaszra minden diák, hisz egy teljes tanéven át gyarapodhattak, gyűjtötték az ismereteket, hogy júniusra, a tanév végére munkájuk meghozza a gyümölcsét. Mindenki úgy zárhatja majd az évet, ahogy a most következő időszakban teljesít, ahogy hasznosítja energiáit és pallérozza tudását.

Kívánok ehhez nagyon sok erőt nem csak a Centrum diákjainak, hanem tanárainak is.

Tavaly a Mátészalkai Szakképzési Centrum végzőseinek azt mondtam az évzáró ünnepségen, hogy jómagam mostanra úgy érzem: tanulni, dolgozni és élni sosem lehet eleget. Azt ajánlom Önöknek is, hogy sose érezzék elegendőnek tudásukat, akarjanak jók, a legjobbak lenni abban, amit választottak.

Szakemberekre van igazán szüksége a 21. század világának, mert a kézzel fogható, tapasztalattal átadható tudás és annak eredménye pótolhatatlan és nem helyettesíthető semmi mással. Ahogy volt a régi világban, legyen eztán is így: íveljen generációkon át egy szakma, vigyük tovább a tudást apáinkról gyermekeinkre, mert ezzel együtt a hagyományokat, a kultúrát, a nyelvünket, egyszóval az életet adjuk tovább.

Kívánom Önöknek, hogy 10-20-30 vagy akár 50 év múlva, ha visszagondolnak e napokra, büszke, megbecsült magyar szakemberként gondoljanak vissza intézményükre, tanáraikra, szüleik áldozatvállalására.
A világ tele van számtalan kihívással. Számunkra a biztonságot nemzeti együvé tartozásunk, egymás iránti felelősségvállalásunk jelenti.

A legjobbakat kívánom Önöknek, sikeres 2021/2022-es tanévet! A Jóisten áldását kérem Önökre!

Baráti üdvözlettel:
Dr. Szili Katalin

Forrás: